Czóbel Minka: Delelő

Rászállt a déli nyugalom a földre,
Halványabb, lágyabb lett a nádas zöldje.
Megfoghatatlan tájkép – nád felett
Átlátszó, párás, zord, kemény hegyek.
S elől egy rét – tüzes zöld szinben égve
Zöldes fényt vet a bágyadt, halvány égre.

Hogy elmosódnak mind az ellentétek!
Fehér zománc – nyugalmas déli élet –

Száraz zörgés siklott a nádon végig -
Sóhajtásszerű lehellet száll az égig:
„Mindenki nyugtot lel, békét talál,
Csak én nem nyughatok, én, a halál!
Uram-teremtőm, mért nincs maradásom?
Mért oly nehéz, oly szörnyű hivatásom?
Kerűl mindenki, menekűlnek tőlem,
De senki, senki nem futhat előlem.
Magányosan, társ nélkül mindörökre,
Az élet minden alakjához kötve,
Oh egy perc nyugalom!” -
Egy szürkés árnyék
Lebeg tovább., megmozdúl – menne – vár még.
Megcsillan a sugárzó déli fény
Kaszája vízszinű, éles hegyén,
Bűvös hatalma az arany sugárnak. –

Leköti most a déli fény az árnyat.
Túláradó fehér napfény.
Virúló szépség.
Hullámzó élet közepette áll,
S egy percre megpihent szegény halál.