Czóbel Minka: A kigyó

Rászáll a nap sugárja
Sok ártatlan virágra,
Mi harmat húllt az éjjel
Ragyogva ömlik széjjel
Bársony-lágy zöld mohán.
Tündöklik erdő széle
Harmat sugáros fénybe
Vasárnap hajnalán.

Az égről visszavetve,
Levélzetén feledve,
Kelyhén minden virágnak
Átlátszó kékes árnyak
Aranysugár között
Pókháló-könnyű leple
Szivárvány-gyöngyöt szedve,
Harmatba öltözött.

Gyönyör, nyugalmas béke,
A földön és a légbe.
Örömre hí a reggel
Nyíló virágszemekkel
Felébredt életet
Pihenni zöld magányba',
Napsugaras világba'
Mi édes élvezet?

De im, egy ingó ágon
Ijesztő éji álom!
A napsugárba tévedt,
Rémteljes szörnyű képet
Napfény se mossa el?
Viruló életárba'
Halál sötétlő árnya,
Enyészet-küldte jel:

Vadrózsa nyíló bokra -
Megölt kígyó rádobva.
Megingó hosszú teste
Erőtlen, összeesve.
A szétzúzott fejen
Aludt vér nyúló szála
Lesiklik a virágra
Piroslón, fényesen.

Kígyó, pokolnak társa:
Halálthozó marásra,
Bűneért fel nem oldták
Megölték, eltiporták
A gondos emberek.
Hüvelye árnyékképpen
Illathullámú légben
Inogva tévelyeg.

Egy árny csúszott a fénybe
Halál lehelletére.
Aranyporos szemével
Nyugalmasan néz széjjel
Sok ártatlan virág.
Ki látna szörnyű dolgot?
Tovább forog a boldog,
Életteljes világ.