Jeanne Cappe: Két egyforma kisnyulacska

- Annyira egyformák vagytok - mondja nyúlmama a két kis nyuszinak, Flokinak és Selyminek -, bemegyek a városba, veszek nektek egy kék és egy rózsaszín szalagot. A nyakatokba kötöm, és mindig tudni fogom, melyikőtök rosszalkodik éppen.

Nyúlmama megkéri Flokit és Selymit, hogy jók legyenek, szépen játsszanak, amíg haza nem ér. Veszi a táskáját, és már indul is.

- Fedezzük fel a "nagyvilágot" - javasolja Floki, aki nagyon szereti a kalandokat.

- Mi az a nagyvilág? - kérdezi Selymi, aki mindig csodálja Floki ötleteit.

- A nagyvilág - feleli a nyuszi - még messzebb van, mint a messze. Annyi répa, lucerna van ott, amennyit csak akarsz, meg még sok más finomság. Olyan hatalmasak a mezők, hogy nem is látni a végüket.

- Az ott a nagyvilág a kerítésen túl? - kérdezik a mezőn játszadozó bárányokat.

- Biztosan - felelik a bárányok.

A kerítést épp most festették újra. A nyuszik észreveszik a fehér festékkel teli vödröt, és odaszaladnak.

- Tej! Igyunk, erőt kell gyűjtenünk a nagyvilághoz! - mondja Floki. - Biztosan nagyon finom!

Alighogy belenyújtják nyelvüket a vödörbe, a kisnyuszik elfintorodnak. Nagyon rossz ízű a festék!

- Csupa fehér a pofid, Floki!

- A tied is, Selymi!

Csengőszóra lesznek figyelmesek. Dring, dring, dring...Krisztián, a házban lakó kisfiú kerekezik elő rellerjén. Dring, dring, dring...száguld boldogan.

- Ilyen roller kellene nekünk is, hogy bejárjuk a nagyvilágot! - gondolja magában Floki.

A kisfiú felkacag, ahogy meglátja a két festékes nyuszit. Olyan vidáman nevet, hogy nem is néz a lába elé. Puff! A kanyarban beborul a káposztaágyásba.

- Jaj! - kiált fel Selymi. - A kisfiú tönkreteszi a káposztát, amit ebédelni szoktunk!

- Ne keseredj már el - vigasztalja Floki -, úgy hallottam, a nagyvilágban sokkal finomabb káposzták teremnek: tejszínhabos káposzták. A tejszínhab édes és fehér, mint a hó. Nagyon finom! Annyit ehetünk majd, amennyi csak belénk fér.

Elindulnak az ösvényen, s egyszer csak a kert végében álló ház előtt találják magukat. Legnagyobb meglepetésükre egy másik nyuszival találkoznak, egy szürke, sokkal kisebb nyuszival, aki hatalmas répát tart a mancsában.

- Hű, mekkora répa! - ámul Floki. - Gyere, kóstoljuk meg! Odaszalad, és nagyot harap a répából!

Bzzz... bzzz...a répa kipukkan...felfújható gumijáték volt csak, mint a kis szürke nyuszi is.

A kisnyuszik úgy megijednek, hogy ahogy csak a lábuk bírja, szaladnak vissza a tisztásra.

- Úgy látom, nem valami szórakoztató dolog ez a nagyvilág - motyogja Selymi. - Mi lenne, ha hazamennénk...

Lélekszakadva szaladnak haza.

- Te jó ég, mi történt veletek? - kiált fel nyúlmama, ahogy meglátja a kisnyuszik fehér pofiját.

- Meg akartuk nézni a nagyvilágot - hajtja le Floki bűnbánóan a fejét.

- Mondtam nektek, hogy még túl kicsik vagytok - dorgálja őket a mama.

Hiába sikálja őket kefével, szappannal, a fehér festék nem jön le. Ki kell várni, míg csak új bundát nem növesztenek, hogy ugyanolyan kisnyuszik legyenek, mint a többi.

Fájdalomdíjul a mama nyakukba kötötte a szalagokat: Floki kapta a kéket, Selymi a rózsaszínt. A kisnyuszik meg sem merték nézni magukat a tükörben.

Azóta soha nem vágynak a nagyvilágba, bár néha még álmodnak róla, hogy Krisztián rollerjén száguldanak a tejszínhabos káposzták felé.

/Ford.: Balla Katalin/