Czóbel Minka: Királyi nász

A szerelem evolúciójához

Egyedül, a vad-őserdőket járja,
Fején tizennégy ágú koronája.
Parancsoló hangjától megremeg
Birodalma, a nagy ősrengeteg.

Levél zörrent? – Csak az iramló láb, -
Be a cserjésbe, mind tovább! tovább!
Hol holdvilágos rét hamvas füvén
Szendén legelget a szarvas-tehén.

De ott, a szélén, már egy más király.
A szarvas felfigyel – büszkén megáll.
Megvillanó szem, - csak egy gondolat:
S a két hatalmas ellen összecsap.

Kövekből szikrákat csal körmük éle,
Agancsuk csattok a nagy néma éjbe’.
Nyögés, dübörgés, halk felszisszenés,
Tompa moraj – majd ismét csöndbe vész.

Megfut az ellen, és a győztes végre
Ráveti szemét a félénk tehénre.
Közelg hozzá, az húzódik tőle,
Fél, reszket, most már futna is előle.

Tudja, nincs menekülés, jön a végzet,
Már megfogta a rettentő igézet,
Most megremeg buta, rémülő kéjbe’.
Alázatosan néz a hős szemébe.

Folyik köztük a néma harc tovább…
Igézőn süt a fényes holdvilág
Az ős-szerelem rémes hullámára:
Erőszaknak kegyetlen, nagy jogára.