Erdélyi János: Családi kép

Ezer sóhajtássá zokogtam lelkemet:
Mint partot a hullám, szaggatja keblemet,
Siralmak özöne.

Fejem fölött ím elcsapott a bánatár,
Mélységein szivem, mint egy vérző buvár,
Pályáját futja le. –

„Oh én szép gyermekem! hidegre vált alak!
Nem arra jöttem én, hogy ekképp lássalak,
Fehérben, mint a hó.

Halotti lepledet föl-föltakargatom,
Hol volna még meleg, lágyan tapintgatom,
De nem található. – „

„Oh én szép gyermekem! tudád-e mondani,
Midőn, mely megölt, elkezde sajgani
A gyilkos fájdalom?

Vagy mint az ártatlan bárányka szenvedél,
Amit mondtak, tevéd, jó szónak engedél,
Sírtál-e angyalom?

Hol fájt neked, hol fájt? hadd csókolom meg ott,
Meg a kínos helyet, hol szíved dobogott,
S ezt a behúnyt szemet.

Meg ezt az ajkat is, hol elfogyott a szó,
A szépen induló, a szépen nyilatkozó.
Vidító engemet.”

Mert ezt a szót soha el nem felejthetem:
Azt mondta, hogy nincs még magában életem:
Van árvám, s érte én.

Én kéztől, mostoha kéztől megóttam őt,
De oh, ha anyja nincs, ki tart meg csecsemőt
Az élő föld színén?

Meghalt ez a gyermek! fájdalma volt a lét,
Mert a virágszálat, mely sínyli gyökerét,
Harmat nem őrzi meg.

Anyjához fájt e szív, fájt a holtak felé,
Nem bírhatá tovább és megszakadt belé:
Az élettől beteg.

S itt fekszik gyermekem, s az édesanyja ott,
Szólítanám őket, de mindkettő halott:
Családom képe, ím.

Fössétek e képet, s hagyjátok érezni,
Árnyéklatul azon hagyván föltetszeni
Gyászom, keservim.

Ott lesz egy férj, atya sötét érzelmivel,
Ki ifjú volna még, de aggal érne fel,
Mert annyi érte őt.

Jó sorsa ily órát ne adjon senkinek,
Utána, hogy sírva nézzen szerettinek,
Mint ő, idő előtt.

Ő ifjú volna még, s bánat miatt lesz agg,
Dalolt mint a madár, s leszen majd hallgatag,
S nyugodt, minő a tél.

Ha napja egy felét a gondok elveszik,
Másikban a holtak felől emlékezik,
A kedves múltban él.

Örömnek az kínos, hogy nincs mit vesztenem,
Életnek iszonyú, hogy így kell vérzenem,
S nem fáradnom belé.

Mutatja már egy-két bús fejfa nevemet,
Szellők, sóhajtásban vigyétek lelkemet
Halottaim felé!