Fejes István: Én és ő

A nap az égtől elszakadhat,
A csillagtól el az ég:
A tengertől elválhat a föld,
A földtől el a könnyü lég:
A légtől megtérhet magához
A mindent éltető erő:
Két lény nem élhet csak magában,
Az egyik én, a másik ő.

Mindenkinek van egy világa,
Nekünk csak kettőnknek van egy,
Mely mint a két sark, viva egymást
Csak ugy lehet egységes egy.
Ha szivem ég, lobog a lángtól,
Ám akkor az övé hideg:
A büszkeség fagyasztja keblem,
Ha az övé enyhül a meleg.

De mégis ó, ha keble nincsen,
Hol hülne ki forró fejem?
És őneki mi adna lángot,

Ha nem karom, ha nem ölem?
Mi gyujtana szikrát szemében,
Ha nem szívem égő heve?
S ellobbanástól ezt mi óvná,

Ha nem az ő hideg szeme?

Én senkivel, én senki mással
Nem, nem lehetnék oly szabad:
Én senkinek és senki másnak
Nem engednék ugy, mint a rab.
Ő senkivel, ő senki mással
Nem boldogulna, csak velem, -
Mert aki ugy szeretni tudná,
Nem volna senki kivülem.

A nap az égtől elszakadhat,
A csillagtól el az ég:
A tengertől elválhat a föld,
A földtől el a könnyű lég:
A légtől megtérhet magához
A minden éltető erő:
Két lény nem élhet csak magában,
Az egyik én, a másik ő.