Giacomo Leopardi: A holdhoz

Ó, lenge hold, még jól emlékezem rád:
szorongó szívvel éppen most egy éve
e dombra hágtam, sütkérezni benned,
ki éppígy lengtél akkor is az erdőn
és holdvilágban ugyanígy fürösztéd.
De pillámon át, melyet könny fürösztött,
fellegbe tört s megreszketett a képed,
mert éltem akkor merő gyötrelem volt,
s mert az ma is, mert hű a stílusához,
ó, szívem holdja. Ámde jól esik ma
gondolni rá és számítgatni, hogy
mióta is fáj. Ah, mi édes ifjan,
a remény útja míg hosszú előtted,
s mögötted kurta az emlékezésé -
tűnődni akkor elmúlt dolgokon! bár
keserve tart még: édes, még ha bús is.

/Ford.: Rónai Mihály András/