Giosué Carducci: Téli éj

Tovább, tovább. A hó az esthomályba
belevilágít, elterül s a léptem
alatt beomlik, megcsikorg: a pára
szakad a számról, leng, utol sem érem.

Különben csönd van. Hold fut át az állva
veszteglő felhőn borzalmas fehéren
és kirajzolja, mint lóg a fenyéren
egy törött ágú, vad fenyőfa árnya,

mint egy gyilkos, sötét gondolat.
Fagyassz meg, tél! és sűrü köd, te födj be!
hogy szívem forró viharát lebírjam –

hajótörésből emeld roncsomat
fölébe, s ordíts: - Télnek éje, ködje!
Mit csinálnak a holtak lenn a sírban?

/Ford.: Rónay Mihály András/