Ismeretlen francia költő verse: Bolond ének

Pofája rücskös, haja pemzli-szőr,
Szeme bandzsa, állán rüh ragyog,
A szája bűzlik, orrán taknya dől,
A nyaka ráncos, szava mind szitok,
S tőgyit, mint egy tehén himbálja folyton:
Nevét mégis szivembe írva hordom,
Hisz mind e mellett bordélyt is nyitott:
S király vagyok én – Szent Jakabra mondom -,
Mikor házában szállást kaphatok!

Simíthatom, mily retkes rajt a bőr,
Bámulhatom képét, mikor morog.
Ha teste gerjed, s párologva fől,
Jónéhány fínom csókot is kapok.
Bezzeg, ha ott lenn nem fürgén dugasztom,
Mozsártörővel fejbevág a vackon.
Rámondom: „Húgom, volt reá okod!”
Mert illendő, hogy szolgáljam kitartón,
Mikor házában szállást kaphatok!

Miatta furcsa sejtelem gyötör,
Ha sánta szomszédjára gondolok,
Ki oly buján néz a szarosra föl,
Bár tudja jól, hogy kegyben én vagyok.
Le is döföm, ha nőm mellett találom,
Hogy húsvét napját meg ne érje lábon!
Farom fölött egy jó kést rejt a tok:
Megvédem párom testét bármi áron,
Mikor házában szállást kaphatok!

Ajánlás

Herceg, ha hölgyem jól berúgva látom,
Tócsában fekve, csúszva-mászva síron,
Tapadnék hozzá olyan híven ott,
Mint hordóban heringek egyrakáson…
Mikor házában szállást kaphatok.

/Ford.: Mészöly Dezső/