Gyöngéd, szoros barátság fűzött
egymáshoz négy fiatal, erős bikát. Az oroszlán, aki a közeli erdőben húzódott
meg, tisztes távolból szemlélte őket, s vágya utánuk napról napra nőtt. De azt
mondta magában: „Ez elől a nyolc hegyes szarv elől csak megfutamodhatnék!
Bizony ez a négy bika meg is ölhetne, ha együtt támadnak meg. De tudom már, mit
teszek!”
Elrejtőzött a zöld, dús füvű rét
szélében, ahol a bikák legelésztek, s türelmesen várt, amíg egyikük el nem
kószált valamelyest a többi mellől. Akkor odaosont hozzá az oroszlán, s azt
súgta a bikának:
-
Ó, te vagy az, akit a három társa gúnnyal illet!
A következő bikának meg azt mondta:
-
Társaid féltékenyek rád, mivel szebb meg erősebb vagy náluknál.
Eleinte a bikák nem figyelmeztek rá,
de hamarosan gyanakodni kezdtek egymásra. Már nem jártak együtt a legelőre, s
éjszakánként elhúzódtak egymás mellől. Ez még gyanakvóbbá tette őket, s
mindegyik azt fontolgatta a másikról: „Csak arra várnak, hogy rosszat tehessenek
velem.”
Amikor az oroszlán végül azt
híresztelte, hogy a négy bika készül megvívni egymással, mivel mindegyik
erősebbnek véli magát társainál, s el akarják verni egymást a legelőről,
föllobbanó dühükben tüstént egymásnak estek. A négy pompás, fiatal állat
csakhamar nem tetszett többé erőteljes fiatal bikának. Ütötték-vágták egymást
patájukkal, s szarvuk egymás véknyába tépett.
Amikor az oroszlán egyiküket
megtámadta s elhurcolta, a többi nem sietett társa segítségére. Az oroszlán
csakhamar széjjeltépte a másikat, majd fölfalta a harmadikat, s a negyedik bika
néhány napra rá, mikor az oroszlán újra megéhezett, szintúgy áldozatul esett.
/Ford.: Kalász Márton/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése