Magyar népmese: Az egerecske

 

Volt egyszer egy egerecske. Ez az egerecske elment országot-világot látni, szerencsét próbálni, s amint ment, mendegélt, talált egy krajcárkát. Hej, megörült az egerecske a krajcárkának!

„Na – mondogatta magában -, most mit vegyek ezen a krajcárkán? Mogyorót? Nem, azt nem veszek. A mogyorónak el kellene dobni a héját. Diót? Annak is el kellene dobni a héját. Talán mandulát vegyek? Ugyan minek? A héját annak is el kellene dobni. Eh, veszek káposztafejet. Az ám, káposztafejet! A káposztából házat építek magamnak. Az ám, házat! A nagy leveleiből építek falakat meg födelet. A kicsi leveleiből jó puha ágyacskát csinálok. Még paplanocska is telik belőle. Ó, de jó lesz, ó, de jó!”

Hát vett egy káposztafejet, s abból olyan szép házat épített, hogy aki látta, megcsodálta.

Na, telt-múlt az idő, egyszer az egerecske kihajolt az ablakon, hadd lássa, mi újság odakint. Ihol jött éppen a bárányka, s amint meglátta a szép házacskát, ablakocskában az egerecskét, felszólt hozzá:

-          Hé, egerecske, nem vennél feleségül engem?

-          Vennélek biz én, ha szépen énekelnél.

-          Be-e-e, be-e-e – bégetett a bárányka.

-          Juj, de csúnyán énekelsz – sipított az egerecske. – Csak tovább egy házzal!

Alig ment el a bárányka, jött egy kis kácsa. Az is megkívánta a szép házacskát, s felszólt az ablakba:

-          Hallod-e, egerecske, nem vennél-e feleségül engem?

-          Vennélek biz én, ha szépen énekelsz.

-          Háp, háp, háp – hápogott a kácsa.

-          Juj, juj, elég, elég – cincogott az egerecske, s bedugta a fülét, hogy ne hallja az éktelen csúf hápogást. – Fel is út, le is út! Nem kellesz te nékem!

Elment a kácsa nagy szégyenkezve, s mindjárt jött egy tyúkocska. Bezzeg, hogy az is szeretett volna ott lakni a káposztaházacskában.

-          Kot, kot, egerecske, elvennél-e feleségül?

-          El, ha szépen énekelnél.

-          Kot, kot, kot, kot, kotkodács! Három likba hat tojás! – énekelt a tyúkocska.

-          Elég, elég, ne tovább! – ájuldozott az egerecske. – Még a házacskám is összedűl, olyan csúnyán énekelsz. Nem kellesz feleségnek!

Elment a tyúkocska, s nyomban jött utána egy cirmos cicácska. A bajuszát pödörgette, magát illegette-billegette, s felszólt az egerecskének:

-          Egerecske, kedves egerecske, elvennél-e engem feleségül?

-          El bizony, pedig bajuszkád van, ha szépen énekelnél.

-          Miáu, miáu, miáu! – énekelt a cirmos cica.

-          Ó, de szép, ó, de szép! – cincogott az egerecske. – Jer be a házacskámba, szép cirmos cicácska, feleségül veszlek.

Egyszeribe megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak. Hét nap és hét éjjel mind ettek-ittak, táncoltak. Addig ettek, addig ittak, hogy egyszerre csak minden elfogyott. Jaj, istenkém, mi lesz most?!

-          Na, ne búsulj, édes cicácskám – mondotta az egerecske -, majd hozok én neked ételt is italt is elegendőt! Csak te maradj itthon, őrizd a mi házacskánkat!

Ment, mendegélt az egerecske, addig ment, addig mendegélt, hogy egy kutacskához ért.

-          Na ebből iszom egyet – mondotta az egerecske, s hopp! – beleszökött a kutacskába.

Az ám, beleszökött, de most hogy jő ki onnét? Hej, úszkált az egerecske jobbra-balra, de nem tudott kimászni a kutacskából. Na, most itt hal meg szörnyű halálnak halálával. Itt bizony!

Dehogy hal, dehogy hal! A cirmos cicácska nyugtalankodott, hogy olyan sokáig elmarad az ő uracskája, s utánament. Addig ment, mendegélt, hogy éppen a kutacskához ért.

-          Ó, ó, édes kicsi uracskám – nyávogott a cicácska -, mármost hogyan húzzalak ki? Megfoghatom a fülecskédet?

-          Ne, ne – sikoltozott az egerecske -, az fájna!

-          Hát talán a lábacskádat fogjam meg?

-          Ne, ne, azt se, az is fájna!

-          Talán a farkacskádnál fogva húzzalak ki?

-          Jó lesz, jó lesz, édes feleségecském. Fogd meg a farkincámat!

Megfogta a cicácska az egerecske farkincáját, szépen kihúzta, aztán elmentek egy diófa alá, ott leültek, s várták, hogy az egerecske ruhája megszáradjon.

Ó, jaj, de mi történt! Egyszerre csak leesett egy dió, s éppen az egerecskének a fejére esett! Az egerecske fejét betörte a dió, s akkora púpot ütött rajta, mint az öklöm.

-          Ó, ó, mit csináljak, mit csináljak?! – jajgatott, nyávogott keservesen a cicácska.

-          Nyalogasd a fejem búbját, hogy ne fájjon – nyöszörgött az egerecske.

Nosza, a cicácska nyalni kezdte az egerecske feje búbját, nyalta, nyalta, s közben nagyokat csettintett a nyelvével:

-          Ó, de pompás, ó, de jó!

Addig nyalta, nyalogatta, míg egyszerre csak – hamm! – bekapta az egerecskét egészen.

Azóta eszi meg a macska az egeret. Aki nem hiszi, járjon utána!