Ama vidéken, Lipnik
erdejében, egy királyforrás mellett, messziről szerelmes párhoz hasonló két
szikla áll. A monda szerint Kullin királyi vára emelkedett itt fel: e fejedelem
a havas vidékből gyönyörű kertet alkotott, melynek közepén, ott, hol most a
forrás csörgedez, ugrókút hömpölygött. Ez Adlának, a hajadonok legszebbikének
volt kedvencz tartózkodóhelye: Wladin, a királyfi, az ifjúság forró lánghevével
szerette őt, de a szerelem éles tekintetével észrevette, hogy a szüz napról
napra halványabb lesz, s ha kebléhez szoritá, feje fölött hallotta a
halál-angyal szárny-csattogásait –sikertelen volt az orvosok mestersége, a
kedves lány mindig sápadtabb lett.
Végre az udvar
csillagjóslói kitudták a betegség okát. Omna a Kárpátvölgy tündére volt ez, ki
fenn a Zöld tónál épitette palotáját és Kullin udvarába meglátva a királyfit,
forró szerelemmel lángolt fel iránta, de ez visszautasitá a tündér szerelmét,
mert szivében csak Adla képe élt, mely tiszta és fényes volt mint a Kárpátok
hava, ha a nap első sugara rásüt.
A tündér megbosszulta
magát, a szép nőt elvarázsolván, ki miatt Wladin szerelmét nem birta elnyerni:
azért nem bir rajta segiteni földi szer, hanem csak azon ír, melyet a tündér a
havasok füvéből maga készit, s mely a női szépséget változatlanul fentartja.
Wladin ezt meghallván,
felvértezte magát s útnak indult a Zöld tó felé, hol Omnához a balzsamért
esdeklett. Oly édesen folyt ajkairól a beszéd, mint a méz, a szerelem szónokká
tette a hőst, de a tündér mégis megtagadta kérését, melynek okát jól tudta:
ekkor fegyveréhez nyult a vitéz, s mit kéréssel nem tudott elnyerni, azt
kardjával akarta elérni – de a tündér huszonegy fejű sárkánnyá változott s
lángleheletétől elolvadt a paizs, pánczél, csontjain darabokra szakadt a kard.
Kétségbe-esetten karolja most át izmos kezekkel a sárkányt s nyakát szegvén,
elragadta az írt.
Győztesen, de
megsebezve sietett becses zsákmányával hazafelé Adlához, hogy az ír egy cseppjét
fejére öntse és a varázslattól felszabadittassék.
De a lány csak
szerelmének élt: sejtve, hogy a forrón szeretett meg van sebezve, leszakitá
melléről az öltönyt, látván itt a sebeket, a sárkánykörmök e halált-hozó
nyomait, bedobta az ugrókútba a mentő írt.
Wladin keblére
támaszkodva egyszerre meghalt mind a kettő a szerelem forró ölelései közt.
A meghalt szerelmi
pár kővé vált és még most is ott áll a forrásnál, hol a kert helyén ezer éves
tölgyek zöldelnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése