Márai Sándor: Sértődött vers

Én nem akartam, istenem -
S nem kértem, hogy segíts nekem

Gyanútlan érkeztem, meleg
Szavakkal is kerestelek

Nevetgéltem a nap alatt
Tagadva sem tagadtalak

Szándék nélkül és kedvesen
Szólítottalak:”Kedvesem”

Szájamban is jó íz volt neved
Fűnek-fának dicsértelek

Nem is akartam semmi mást:
Jó szót, s kenyeret, egy falást

S a kenyér és bor isteni
Ízében téged sejteni

Hogy’ ragyogott a két szemem:
Mi történt velök, istenem?

Behúnyom, mikor tehetem
Két kezemmel is befedem

Nem jó látni, se hallani
Elromlott nálam valami

Leköpve állok, sárosan
Megsértettek halálosan

Fejembe töviskoszorú
Arcom gőgös és szomorú

Nézz a szemembe, istenem:
Miért csináltad ezt velem?

Asszonyt is küldtél vigaszúl
Ő is megsértett pimaszúl

Nem mondom: választott edény -
Szívem hideg, szájam kemény

S mint ki tönkrement hirtelen
Elkezdem egész meztelen

Elkezdem egész kicsiben
Csontból, rongyból és irígyen

Leszek magányos, mint a sas
S mint hiéna büdös, avas

Mint az éj, oly hallgatag
Ha az ember meglát, elszalad

Vérszomjas, mint a keselyű
S mint a bűn, olyan keserű

Elfenem arcomon setét
Korommal isten kézjegyét

S nem lesz nekem engesztelés
Többé a tiszta, éles ész

A hét főbűn lesz iparom
Megsértett valami barom

Mikor? Hol? Nem emlékezem
Szöggel verték át két kezem

Spongyát csókoltam szív helyett
S ittam epét és ecetet

Megsértve lógok itt, dagadt
Szemmel a véres nap alatt

Nem mondom: aranyház, titok -
Halálra sértve ordítok

Miért? Miért? Miért? Miért? Miért?
Nem állok már jót senkiért

S ki volt? Miért? Mikor? Minek?
Nem adtál választ senkinek

Felelj most, Isten! Már elég
A kínból és reped az ég

Repedt ég és megnyílt föld felett
Nézzünk egyszer farkasszemet

(Nem emlékszel?...Hisz én vagyok
Arcod mására alkotott

Lelkedből lelkedzett csodás
Kétlábú, lelkes alkotás

Ki nem is akart egyebet
Jó szót s egy falat kenyeret

Jobbat nem akart senkisem -)

…Ugy-e, emlékszel, istenem?