Nagy Imre: Benépesült az őszi ég…

Benépesült az őszi ég
Vándormadarak rajával,
Tele van a ködfátylas lég
Búcsúdaluk bús hangjával.

Úgy röpülnek, úgy sietnek
Erről a bús hervadt tájról,
Még vissza sem tekintenek
Az ég borús távolából.

Boldogok ők, mert mehetnek
Virulásba, napsugárba.
Ahol örök tavaszról zeng
A fa lombja, a víz árja.

Nekem nincs szárnyam, mely vinne
Mosolygó, fénylő tájakra.
Hol öröm és kedv hevítne,
S megszűnne lelkem fájdalma.

Jön a tél, s én itt maradok
Ködbeveszve, zord bilincsben,
S holtradermedt álmok, dalok
Koporsója lesz bús szívem.