Nagy Imre: Vénasszonyok nyara

Vénasszonyok kedve ragyog,
s melegek az árokpartok,
kócos gyerek lepkét kerget,
s virágért járja a kertet.

Újra hőség, újra nyár van,
vénasszonyok mosolyában
fürdik a nap fent az égen, -
megállt az ősz szégyenében.

Virágzik a kertek sarka,
csicsókavirág leng rajta,
lepke is száll, a pók is sző,
s jólesik a vén jóidő.

Csak a fecske nem repdes már.
Elvitte az igazi nyár,
hej, ha mostan itt repdesne,
szerelmi postás lehetne.

Nehéz lenne szárnya terhe,
régi nyárba szállna vele,
vénasszonyok szerelmével,
hulló, sárga falevéllel.

Vénasszonyoknak is kell nyár,
halálelőtti napsugár,
hogy a szívük ne fázzon lent,
ha fejfájukon varju zeng…

Vénasszonyok! Kacagjatok,
legyenek még meleg napok, -
nekem sincs télikabátom,
s a nyarat én is imádom.