Palágyi Lajos: Midás király borbélya

Egy nagy titoknak súlya ül egyre szivemen.
Egy nagy titoknak súlyát már el se viselem.
Úgy furdal, éget, mardos egy hang, egy röpke szó,
Amelyet én tudok csak és nem tud millió.
Szeretném odadobni a tudatlan világnak:
Szamárfülei vannak a nagy Midás királynak.

Az emberek tömegje csodálva nézi őt,
Hajlongnak trónusánál, mint istenség előtt,
Eltűrik hangulatját, időjárás szeszélyét,
Fürkészik akaratját, és csillapítják kéjét,
S nem sejti egy se, míg tart a vakbuzgó imádat:
Szamárfülei vannak a nagy Midás királynak.

Nagy bölcsnek ismerék el a bölcsek, a próféták,
Apolló-hírbe hozták a hódoló poéták,
Szépsége megigézi a szűzeket, a nőket,
Beszéde tűzpatakja megrészegíti őket.
S én vagyok az egyetlen, ki a titokba láthat:
Szamárfülei vannak a nagy Midás királynak.

S mért hogy nekem kell tudnom e titkot, nekem éppen?
Hisz' én egy jámbor borbély vagyok csak voltaképpen,
Mért nem jutott ki másnak a felséges hajnyirás?
Ó, mért hogy éppen engem tett borbélyává Midás?
Holott sok társam ennél jobb koncot nem kivánhat:
Szamárfülei vannak a nagy Midás királynak.

S ha még csak Midás volna, kivel ez megesett!
Hisz' ő nagy és hatalmas, s a rang sokat befed.
De mért hogy meg nem látják - bár vón idő elég -
A szemes embertársak egymás szamárfülét?
Mért nincs, ki bátran, büszkén egy nagy titkot kitárhat:
Szamárfülei vannak, ó sok Midás királynak.