Rudnyánszky Gyula: Tél és tavasz

Rég volt, talán igaz se volt,
Bűbájos álom vegy mese:
Fehéren tündökölt a hold,
S jött a leány szerelmese.
A kertben, a vén fák alatt
Találkozának s andalogtak:
S hol a boldog pár áthaladt,
A fűben gyöngyszemek ragyogtak.

Szép szőkefürtű volt a lány,
Az ifju délczeg, nagy legény:
Ez s az mosolygó, friss, vidám,
S álmokban egyik sem szegény.
A csengő alma édesen
Csendült meg, hallák néma kéjben:
Vagy – hisz nem látta földi szem -
Két ajk zenéje szólt az éjben?

S virágos május elsején
A hű pár esküvőre ment…
Könny ült a mátka kék szemén,
S pirulva ejté az igent.
Aztán, nos aztán hajnalig
Búgott a kürt, járták a tánczot…
Egymás nyakában karjaik:
Szivök eggyéolvadni látszott.

Rég volt…A tűznél az anyó
Mélázva guggol s néz merőn…
Urán a föld rég porhanyó, -
S bimbó fakadt a rózsatőn.
A bimbó is kinyílt…amott
A czifra viganót vasalja…
Kikél a lángból a halott…
S élőt les a leány sohajja.

Oh változó tél s kikelet!
Akkor tavasz volt…itt a tél…
De néked, óh szív, nincs teled:
Virulsz, amíg szerelmed él.
Tűznél melegszik az öreg:
Fürgébb a lány nyitott ajtóban,
Mert így korábban hallja meg
A kedves lépteit a hóban…

Hólepte fenyvesek között
A kis kápolna oly setét:
De széjjeloszlik majd a köd,
Midőn az ifju pár belép.
Tánczolhat a szélvész körül,
Farkas üvölthet, hó szakadhat:
A kettő összebúj, - örül -
S szemeikből rózsák fakadnak.