Szemere Miklós: Avult csuha

Elrongyollott, avult csuha,
Már az én életem!
De ha már nyakamba csapták,
Holtomig le nem vetem.

Itt a tél! a csuhát télre
Ki vetné le cimborák!
„Rosz juh, mely nem birja gyapját!”
A pap még igy szólna ránk!

Igaz! kopár juhlegelő,
Már a vénnek ez a föld!
Ameddig csak ellát szemünk,
Nincsen rajta semmi zöld.

Reménységünk: viharűzte
Száraz kóró fut, kereng. -
Eh! hogy telelünk ki? az a
Gazdánk gondja, nem mienk! –

Élet: tarka alföldi szűr!
Viritottál hajdanán! –
Mind lekoptak már cifráid,
Le a rózsa, tulipán!

Amig uj vagy, a tűz nyájas
Melegével vagy tele,
Ha megkoptál, foszlányidon
Átfú a tél szele.

Rongyos élet, koldus condra!
Öregség a te neved.
Ki tűrne ha a vidámság
Olykor nem foltozna meg!