Tomasso Grossi: Vándorfecske

Vándorfecske, reggelente
ki leszállasz könyöklőmre
s füttyre gyújtsz, hogy elmerengve
szemem könnye csöpög tőle -
nékem akkor mit fecsegsz te,
vándorfecske, vándorfecske?

Tán hogy elhagyod a párod,

azt siratnád te is éppen?
Te is azt az utat járod,
amit én is ezenképpen?
Sírj csak, bús kis özvegyecske,
vándorfecske, vándorfecske.

Hanem azért jobb neked, hisz’
téged messzi hord a röptöd:
hegyen-völgyön-tengeren visz
a szeleknek könyörögnöd
bánatodat elfecsegve,
vándorfecske, vándorfecske.

Ó, ha én is!...Mindhiába:
nem ereszt e néma boltív,
hová nem süt Nap sugára,
nem fú szellő, nem hatol szív,
s panaszom is kárba veszne
nélküled, kis vándorfecske.

Te is elhagysz nemsokára,
közeleg már a szeptember,
vár a távol szemhatára,
messzi hegylánc, messzi tenger,
s én hiába várom enyhe
vígaszod, kis vándorfecske.

Mégis-mégis, reggelente
nyitván szemem zokogásra,
hóra, dérre – elmerengve
mintha kelnék kopogásra:
hátha-hátha? nem fecsegsz-e,
nem siratsz-e, vándorfecske?

Tavasszal egy fakeresztre
lelsz majd itt az én helyembe’:
erre szállván estelente
szállj le, szállj le sírhelyemre,
reám békét csicseregve,
vándorfecske, vándorfecske.

/Ford.: Rónai Mihály András/