Tompa Mihály: A gólyához

Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott költhesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsúgár és siró patak:
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott:
Ne menj a tóra, vértől áradott:
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, ugy lehet.

Házamról jobb, ha elhurcolkodol. -
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségb’esést ne hallnál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár:
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted:
Nekünk csak egy – volt! az is elveszett!

Repülj, repülj, és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul:
Van aki felkél, és sirván, megyen
Uj hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped.
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah…!hogy…gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidőlt fában őrlő szú lakik…
Honfira, honfi ki vádaskodik.

Testvért, testvér, apát fia elad…
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen!