A. Sz. Puskin: Emlékezés

Mikor a földi nap lármája véget ér
s végig az elnémult utcákon
áttetsző fátyolát teregeti az éj
s a munka jutalma, az álom:
csöndben virrasztva még hevesebb akkor a
feszült órák keserü láza,
a tétlen éjben még sajgóbban lángol a
lelkiismeret mardosása.
Álom álomra gyúl: csorbult vágy tör nehéz
utat a romok közt: az emlék
némán és vádolón rángó arcomba néz
és kibontja hosszú tekercsét:
borzadva olvasom, életem az a könyv,
képei itt állnak köröttem:
átkozok, vádolok, sírok, de semmi könny
ki nem olt egyetlen betűt sem.

/Ford.: Szabó Lőrinc/