P. B. Shelley: A világ vándorai

Csillag, kit fénytollaid
tüze lobogva röpít,
az éj mily barlangjai
csukják össze szárnyad?

Hold, te sápadt, szürke, a
hontalan ég vándora,
napnak-éjnek mily puha
mélye veti ágyad?

Fáradt szél, ki kóborolsz,
vert vendégként csak loholsz,
fészkedül hol ád a sors
hullámot vagy ágat?

/Ford.: Szabó Lőrinc/