Alexandru Vlahutá: Szonett

Tíz éve múlt. Ó, mily idegenek még
a régi tárgyak, melyeket feledtem!
Minthogyha kábulatból felijedten
tekintetük rám álmélkodva vetnék…

Szűkebb a ház, mint emlékezetemben:
mintha álmodnék, s valamit keresnék
fiókok limlomában…Minden emlék
szent és szomorú: szivem összerezzen.

Régi képek arcom merengve nézik:
ott látom bús szemükben  életemnek
vad zűrzavarban elvesztett meséit,

melyek varázsos illatot lehelnek
és ifjúságom emlékét idézik…
Virágok ők, s romokon is kikelnek.

/Ford.: Kálnoky László/