Devecseri Gábor: Tündér

Vadgesztenye völgyben koppan:
bérci visszhang visszadobban.
Nem kérdi, hogy ember füle
hajlik-e a röpte fele.
Ímhol tanácsát tanulom,
fuvolámat reggel fúvom,
este sem vagyunk haragba,
délután sem hagyom abba:
lantom szarva jár az égen,
lábam dobol az ösvényen.

Mit a húron kedvvel vertem,
kőszent hogyha hallja versem,
madár ha ügyel szavára,
belefekszem éjszakára.
Vers a rétem, vers a házam,
a hóesést versből ráztam,
napsugarat versből szőttem,
én magam is versből jöttem,
köpenyem is abból szabva,
kezemben a vers a szablya,
vers alattam, vers felettem:
eltünök a fellegekben.