Giuseppe Ungaretti: Éji sötét, te

A hajnal roppant nyugtalanságaiból
Kibontakozott fasorok.

Fájdalmas újjászületések.

Lombok, kishúgaim, ti lombok,
Hallgatom, hogyan zokogtok.

Őszök,
Halni készülő puhaságok.

Ó fiatalság,
A búcsú, a lemondás perce még itt setteng a közelben.

Ifjúság magasan szálló egei,
Gáttalan hevülések.

S már itt állok magamra maradtan.

Eltévedve a bánat szövevényei közt.

A messziségek megszűnnek az éjben.

Ó, tengeri csendek,
Ábrándok áttetsző csillagai,
éji sötét, te.

/Ford.: Végh György/