Első náme
Padisáh vagy - birodalmad a szépség!
Meghódítottad a világ egészét.
Rózsaszirom vagy, kellett kivirulnod,
Orcád - tavasz, szemöldököd az Újhold.
E szív édes szavadnak lett Ferhádja,
Szemed tanít Kasmir varázslatára.
Kis szépségpontod épp arcodra illő:
Nekem lábadhoz hullnom volna illő.
Fenyő-sudár, te, nádszál-termetű, te,
Tekints jó szívvel igaz híveidre.
Rubint ajkadtól lelkem lángra lobban,
Ha rápillant orcád szinére, Holdam.
Nárcisz szemed nyilasz szivembe fájón,
Virág orcád virít az orgoványon.
Szerelmem lángja bár szűnetlen éget,
Ezüst almáidhoz kezem nem érhet.
Szépséged híre két világra terjed,
Tekinteteddel a tigrist elejted.
Mosolyod megszégyeníti a mézet,
Fogad gyöngye igazgyöngynél fehérebb.
Világszépség, te! Harcosok, királyok
Csókolják lábnyomod és mind a sáhok.
Megtébolyult az égbolt, vágyva hozzád,
Fülbevalód a Vénusz, Hold az orcád.
A báj földjén királynő vagy te, lelkem:
Tetőtől-talpig lélek vagy te, lelkem!
Ha nevetésed cseng, ó ajkad íve,
Ahány péri, mind szépséged irígye.
Hajad szálával száz húri nem ér fel,
Nap-orcáddal ezer fáklya sem ér fel.
Az Úr engem ha részeltet kegyében,
Nem kell nekem tenélküled az Éden!
Vérem forró, forralja a bánat,
A Kevszer vize könnyemtől megárad.
Nálad nélkül sivár, sötét az élet,
Napjaim sora nélküled mit érhet?
Ajkad füve, mint Hizr varázsa, éltet,
Lábod porától a halott feléled.
Szépségednek nincs sehol földi mása,
Bár ne húnyna ki soha ragyogása!
Gyönyörű, hozzá a szó föl nem érhet!
Ártó tekintet meg ne rontson téged!
Te Hold, az égen is egyetlenegy, te!
Szegény Horezmit, fogadd hát kegyedbe!
*
Pohárnok, arany bort tölts a kupába!
Fogjunk játékba, víg mulatozásba.
Mulandó napjaink szélként repűlnek,
Haláltól ám egyőnk sem menekűl meg.
A legfőbb jó a tűrés, gondolod te:
De tűrés nincs ez úton, vésd eszedbe!
Második náme
Köszöntőm vidd, te szél, a rózsaszálnak,
Akit a Hold s a csillagok szolgálnak!
Szavaimat vidd szívem kedvesének:
Bár tussal írtam, bánattól sötétek.
Mert hűtlen volt, örömem elrabolta,
Osztályrészem csak gyötrelem azóta.
Üdvözletem a napként csillogónak,
Kinek orcája vakítja a Holdat.
Köszöntő szóm a tündérszépnek elvidd,
Az élet vize ő, tetőtől talpig.
Mondd neki, ó, te tubafácska, édes,
Rabod vagyok, s rabja a szenvedésnek.
Ó, élet kertje, téged látni egyszer!
Házad küszöbén buggyan fel a Kevszer.
Ej, mondd neki, kacér szava hazugság,
Rabló, nem engedi a maga jussát.
Szerelmet mutat, szerelmet nem érez,
Hamis az ajka, mégis, mégis édes.
Beszéld el, szél, hogy búsulok utána:
Mikor tér már e koldus otthonába?
Mikor derül rám enyhe holdvilága,
Ki Napként ragyog az egész világra?
Mikor iszik hű rabja poharából?
Mikor lesz részem végre az a mámor?
Jussa annak örökre boldog élet,
Ki egy napot bár eltölthet tevéled.
Boldogságot hint arcod a világra,
Ahol te vagy, a gyönyör kincsestára.
Világot hódít szépséged - kegyes légy!
Reám, szegényre, egyszer emlékezz még!
Üdvözleted, királynő, többet érne,
Mint ezer magamfajta koldus vére.
Hű voltam én, erőmből míg futotta,
S a sáh keggyel tekint a hű rabokra.
Tenélküled az életem nem élet,
Mióta megszülettem, érted élek!
Szivemben csak te vagy, más senki, semmi:
Bár messze vagy, én nem tudlak feledni.
Álmodom én megújuló kegyeddel:
A hosszú éjre is eljő a reggel.
Csak őt szolgálom, más célt nem találok,
Horezminek ha ad ő boldogságot.
Boldogságomnak lesz-e ébredése?
Feljő a nap, ha találkozunk végre.
*
Pohárnok, hej, töltsd teli kupámat!
A bortól enyhül szivünkben a bánat.
Jajongásom: vihar a fellegekben!
Mert válni kell, kín tüze tombol bennem.
A legfőbb jó a tűrés, gondolod te:
De tűrés nincs ez úton, vésd eszedbe!
Gazel
Tehozzád nem hasonlít senki, lelkem!
Ír nem terem sehol bajomra, lelkem!
Érte nyúltam, kit nem szabad szeretnem!
Nem láthatom még messziről se, lelkem!
Nincs férfi, aki neked ellenálljon,
Ha eleven még húsa-vére, lelkem!
Mert párja nincs sehol a hét világon
Szépségednek, te gyönge rózsa, lelkem!
Felénk, ha megölik, akit szeretnek,
Az ily vérnek nincsen vérdíja, lelkem!
Ó jaj, Muhammed Hodzsát elfeledted!
Előtted egy, ha ő, ha bárki, lelkem!
Az életemnél is jobban szeretlek!
Tanúm az Úr, hogy így igaz te, lelkem!
Ahol Horezmi rólad énekeljen,
Olyan kert nem virul sehol se, lelkem!
*
Hej, rózsa-arcú, bort tölts a kupába!
Vezess el az önkívület honába.
Nyugtasson meg a kedves égi képe!
A láz hasson hűsen a szenvedélyre.
A legfőbb jó a tűrés, gondolod te:
De tűrés nincs ez úton, vésd eszedbe!
/Ford.: Brodszky Erzsébet/
Padisáh vagy - birodalmad a szépség!
Meghódítottad a világ egészét.
Rózsaszirom vagy, kellett kivirulnod,
Orcád - tavasz, szemöldököd az Újhold.
E szív édes szavadnak lett Ferhádja,
Szemed tanít Kasmir varázslatára.
Kis szépségpontod épp arcodra illő:
Nekem lábadhoz hullnom volna illő.
Fenyő-sudár, te, nádszál-termetű, te,
Tekints jó szívvel igaz híveidre.
Rubint ajkadtól lelkem lángra lobban,
Ha rápillant orcád szinére, Holdam.
Nárcisz szemed nyilasz szivembe fájón,
Virág orcád virít az orgoványon.
Szerelmem lángja bár szűnetlen éget,
Ezüst almáidhoz kezem nem érhet.
Szépséged híre két világra terjed,
Tekinteteddel a tigrist elejted.
Mosolyod megszégyeníti a mézet,
Fogad gyöngye igazgyöngynél fehérebb.
Világszépség, te! Harcosok, királyok
Csókolják lábnyomod és mind a sáhok.
Megtébolyult az égbolt, vágyva hozzád,
Fülbevalód a Vénusz, Hold az orcád.
A báj földjén királynő vagy te, lelkem:
Tetőtől-talpig lélek vagy te, lelkem!
Ha nevetésed cseng, ó ajkad íve,
Ahány péri, mind szépséged irígye.
Hajad szálával száz húri nem ér fel,
Nap-orcáddal ezer fáklya sem ér fel.
Az Úr engem ha részeltet kegyében,
Nem kell nekem tenélküled az Éden!
Vérem forró, forralja a bánat,
A Kevszer vize könnyemtől megárad.
Nálad nélkül sivár, sötét az élet,
Napjaim sora nélküled mit érhet?
Ajkad füve, mint Hizr varázsa, éltet,
Lábod porától a halott feléled.
Szépségednek nincs sehol földi mása,
Bár ne húnyna ki soha ragyogása!
Gyönyörű, hozzá a szó föl nem érhet!
Ártó tekintet meg ne rontson téged!
Te Hold, az égen is egyetlenegy, te!
Szegény Horezmit, fogadd hát kegyedbe!
*
Pohárnok, arany bort tölts a kupába!
Fogjunk játékba, víg mulatozásba.
Mulandó napjaink szélként repűlnek,
Haláltól ám egyőnk sem menekűl meg.
A legfőbb jó a tűrés, gondolod te:
De tűrés nincs ez úton, vésd eszedbe!
Második náme
Köszöntőm vidd, te szél, a rózsaszálnak,
Akit a Hold s a csillagok szolgálnak!
Szavaimat vidd szívem kedvesének:
Bár tussal írtam, bánattól sötétek.
Mert hűtlen volt, örömem elrabolta,
Osztályrészem csak gyötrelem azóta.
Üdvözletem a napként csillogónak,
Kinek orcája vakítja a Holdat.
Köszöntő szóm a tündérszépnek elvidd,
Az élet vize ő, tetőtől talpig.
Mondd neki, ó, te tubafácska, édes,
Rabod vagyok, s rabja a szenvedésnek.
Ó, élet kertje, téged látni egyszer!
Házad küszöbén buggyan fel a Kevszer.
Ej, mondd neki, kacér szava hazugság,
Rabló, nem engedi a maga jussát.
Szerelmet mutat, szerelmet nem érez,
Hamis az ajka, mégis, mégis édes.
Beszéld el, szél, hogy búsulok utána:
Mikor tér már e koldus otthonába?
Mikor derül rám enyhe holdvilága,
Ki Napként ragyog az egész világra?
Mikor iszik hű rabja poharából?
Mikor lesz részem végre az a mámor?
Jussa annak örökre boldog élet,
Ki egy napot bár eltölthet tevéled.
Boldogságot hint arcod a világra,
Ahol te vagy, a gyönyör kincsestára.
Világot hódít szépséged - kegyes légy!
Reám, szegényre, egyszer emlékezz még!
Üdvözleted, királynő, többet érne,
Mint ezer magamfajta koldus vére.
Hű voltam én, erőmből míg futotta,
S a sáh keggyel tekint a hű rabokra.
Tenélküled az életem nem élet,
Mióta megszülettem, érted élek!
Szivemben csak te vagy, más senki, semmi:
Bár messze vagy, én nem tudlak feledni.
Álmodom én megújuló kegyeddel:
A hosszú éjre is eljő a reggel.
Csak őt szolgálom, más célt nem találok,
Horezminek ha ad ő boldogságot.
Boldogságomnak lesz-e ébredése?
Feljő a nap, ha találkozunk végre.
*
Pohárnok, hej, töltsd teli kupámat!
A bortól enyhül szivünkben a bánat.
Jajongásom: vihar a fellegekben!
Mert válni kell, kín tüze tombol bennem.
A legfőbb jó a tűrés, gondolod te:
De tűrés nincs ez úton, vésd eszedbe!
Gazel
Tehozzád nem hasonlít senki, lelkem!
Ír nem terem sehol bajomra, lelkem!
Érte nyúltam, kit nem szabad szeretnem!
Nem láthatom még messziről se, lelkem!
Nincs férfi, aki neked ellenálljon,
Ha eleven még húsa-vére, lelkem!
Mert párja nincs sehol a hét világon
Szépségednek, te gyönge rózsa, lelkem!
Felénk, ha megölik, akit szeretnek,
Az ily vérnek nincsen vérdíja, lelkem!
Ó jaj, Muhammed Hodzsát elfeledted!
Előtted egy, ha ő, ha bárki, lelkem!
Az életemnél is jobban szeretlek!
Tanúm az Úr, hogy így igaz te, lelkem!
Ahol Horezmi rólad énekeljen,
Olyan kert nem virul sehol se, lelkem!
*
Hej, rózsa-arcú, bort tölts a kupába!
Vezess el az önkívület honába.
Nyugtasson meg a kedves égi képe!
A láz hasson hűsen a szenvedélyre.
A legfőbb jó a tűrés, gondolod te:
De tűrés nincs ez úton, vésd eszedbe!
/Ford.: Brodszky Erzsébet/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése