Zaharia Stancu: Vázlat

Akár szedret szedegető lány,
derékban meghajlott a nap,
s tenyerébe gyűjtögette a szürke
dombokon szétszórt aranyat.

A falu utcaközein
mint víg gyermek ugort át,
s fény-nyalábokkal ösztökélte
az egész marhacsordát.

Majd fénylő gyűrűket dobált
egy lány fürtjeire, ki szép
szemét lesütve járt a kút körül
( legény fogta meg könnyedén kezét).

Fáradt fejét az éj
puha karjára tette.
Mint csend-köpenyét viselő
szerzetes állott a falu mögötte.

Majd mint elhagyott menedék
ködlött mindenütt a vidék.

Csak az út hamuszín porát
kaparta egy gyermeki láb
jóval ezután,
hogy lássa, vajon a nap
nem felejtett-e néhány aranyat
a porban talán.

/Ford.: Szemlér Ferenc/