Juan Ramón Jiménez: Egy csalogányra

Ó, éji csalogány, te! míly összhanggá vált rózsa,
míly trillává vált csillag dalol a mellkasodban?
Gyönyört keltő madár, te, míly égi patakokba
hajszolsz íly tiszta vízért, mely íly csevegve csobban?

Dicsőséges daloddal május éjszakáknak
egyeduralkodója: milyen csupasz zenéket
láthatsz behúnyt szemekkel, mi ad mellednek szárnyat,
hogy dörgő tengerárral, zúgó éggel vetélkedj?

A felhőtlen hold vonja talán zenébe lágyan
reszkető kincseidnek kéklő, csodás-szép kelyhét?
Isten kiált belőled? Zeng hangod dallamában
a csillagoktól rablott nagy, ősi végtelenség.

/Ford.: Végh György/