Juan Ramón Jiménez: Magány

Ó, tenger, te a mindent öleled magadba, de azért
mégis mily magányos vagy, mily egyedül vagy,
s örökre messze magadtól!

Minden pillanatodban ezer seb van nyitva terajtad,
mint boltozatos homlokomon,
hullámaid árja csapong, mint gondolatom sokasága,

hullámaid árja dagad és apad és újra dagad,
összeborulnak és elfutamodnak,
a megismerés örökös vágyában ó, tenger,
te kifürkészhetetlen.

Vagy, de nem is tudod ezt,
a szíved dobog és te nem érzed…
Mily eszményi magány ez, egyedül-való tenger!

/Ford.: Végh György/