Ez még akkoriban történt, amikor a
nyúl és a vadmacska barátok voltak. Együtt laktak, az ültetvényen is közösen dolgoztak.
Az egyik földbe babot, a másikba meg kukoricát ültettek. Lassan beérett a
vetés, eljött a betakarítás ideje. Kiment hát a két barát, és előbb leszedték a
babot, majd a kukoricát.
Este aztán tüzet raktak, hogy megfőzzék a babot. Ott őrizték a fazekat a tűzhely mellett, mikor a nyúl hirtelen gondolt egyet, és eltűnt a bozótban. Nagy sietve levetette a bundáját, és azonmód kopaszon előugrott a bokorból. Szegény vadmacska igencsak megijedt a fura szerzet láttán, és rémülten fölmenekült a fára.
A nyúl csak erre várt, letelepedett a fazék mellé, és mind egy szemig bekanalazta a vacsorát. Aztán visszasomfordált a bozótba, fölkapta a bundáját, és nagy ártatlanul elősétált.
- Hol a bab? - vonta kérdőre a fán gubbasztó vadmacskát. - Nem sül ki a szemed, amíg én sétáltam egy keveset, te addig fölfaltad egyedül a vacsoránkat?!
A vadmacska reszketve előbújt a sűrű ágak közül, és elmesélte a nyúlnak, mi történt. Egy vicsorgó vad járt arra, az ette meg a babot.
No, a barátok másnap este megint nekiláttak a főzésnek. Tüzet gyújtottak, és föltették főni a kukoricát. Egyszer csak megszólalt a nyúl:
- Amíg megfő a vacsora, én lemegyek a folyóhoz fürödni - s már el is tűnt a bozótban.
Gyanút fogott a vadmacska. Gondolta, meglesi, ugyan hová megy a komája. Hát látja, hogy a nyúl nagy sietve kibújik a bundájából. Gyorsan visszatelepedett hát a tűz mellé. Aztán mikor előjött a kopasz nyúl, a vadmacska úgy tett, mintha megint nagyon megijedne, fölugrott a fára. A nyúl pedig elégedetten lekucorgott a fazékhoz, és egy szemig megette a vacsorát.
"No, megállj, te sunyi - morgott magában a vadmacska. - Ezt még megkeserülöd!"
Azzal szép csendben leereszkedett a fáról, szedett egy csomó borsikafüvet, és jól bedörzsölte vele a nyúl bundáját. Aztán uzsgyi, vissza a fára!
A nyúl bekapta az utolsó szem kukoricát is, megnyalta a szája szélét a finom vacsora után, és futott gyorsan a bozótba, hogy fölhúzza a bundáját. Alighogy fölkapta, igen kezdte csípni a bőrét. Előjött a vadmacska is, várta, hogy a komája megkérdezze, ki ette meg a vacsorát. De bizony a nyúl nem szólt egy kukkot sem, csak izgett-mozgott a bőrében. Nem is szólhatott, mert akkor kiderült volna a turpissága. A vadmacskának ugyan üres maradt a hasa aznap is, de kárpótlásul ez egyszer ő járt túl a ravaszdi nyúl eszén.
/Ford.: Dornbach Mária/
Este aztán tüzet raktak, hogy megfőzzék a babot. Ott őrizték a fazekat a tűzhely mellett, mikor a nyúl hirtelen gondolt egyet, és eltűnt a bozótban. Nagy sietve levetette a bundáját, és azonmód kopaszon előugrott a bokorból. Szegény vadmacska igencsak megijedt a fura szerzet láttán, és rémülten fölmenekült a fára.
A nyúl csak erre várt, letelepedett a fazék mellé, és mind egy szemig bekanalazta a vacsorát. Aztán visszasomfordált a bozótba, fölkapta a bundáját, és nagy ártatlanul elősétált.
- Hol a bab? - vonta kérdőre a fán gubbasztó vadmacskát. - Nem sül ki a szemed, amíg én sétáltam egy keveset, te addig fölfaltad egyedül a vacsoránkat?!
A vadmacska reszketve előbújt a sűrű ágak közül, és elmesélte a nyúlnak, mi történt. Egy vicsorgó vad járt arra, az ette meg a babot.
No, a barátok másnap este megint nekiláttak a főzésnek. Tüzet gyújtottak, és föltették főni a kukoricát. Egyszer csak megszólalt a nyúl:
- Amíg megfő a vacsora, én lemegyek a folyóhoz fürödni - s már el is tűnt a bozótban.
Gyanút fogott a vadmacska. Gondolta, meglesi, ugyan hová megy a komája. Hát látja, hogy a nyúl nagy sietve kibújik a bundájából. Gyorsan visszatelepedett hát a tűz mellé. Aztán mikor előjött a kopasz nyúl, a vadmacska úgy tett, mintha megint nagyon megijedne, fölugrott a fára. A nyúl pedig elégedetten lekucorgott a fazékhoz, és egy szemig megette a vacsorát.
"No, megállj, te sunyi - morgott magában a vadmacska. - Ezt még megkeserülöd!"
Azzal szép csendben leereszkedett a fáról, szedett egy csomó borsikafüvet, és jól bedörzsölte vele a nyúl bundáját. Aztán uzsgyi, vissza a fára!
A nyúl bekapta az utolsó szem kukoricát is, megnyalta a szája szélét a finom vacsora után, és futott gyorsan a bozótba, hogy fölhúzza a bundáját. Alighogy fölkapta, igen kezdte csípni a bőrét. Előjött a vadmacska is, várta, hogy a komája megkérdezze, ki ette meg a vacsorát. De bizony a nyúl nem szólt egy kukkot sem, csak izgett-mozgott a bőrében. Nem is szólhatott, mert akkor kiderült volna a turpissága. A vadmacskának ugyan üres maradt a hasa aznap is, de kárpótlásul ez egyszer ő járt túl a ravaszdi nyúl eszén.
/Ford.: Dornbach Mária/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése