Octavian Goga: Alkonyatkor

Az ég menyasszonya kék kárpitjából
Képét a víztükörbe szőtte be,
Gyűrü, gyűrüt vált rajt’ s édes varázstól
Vonaglik meg a mélyszín kebele.

Harmatcseppek gyöngyözve szétterülnek
A földszőnyegnek bársonya felett,
Atyjuk, az ég, nekik alászitálta
Tiszta olajjal kenni testüket.

Csendes beszéd, igéző suttogás kel,
A víz a náddal mint ölelkezik,
Két fénybogár a sarju közt kigyultan,
Szemérmesen fényüket felvetik.

Hallatszik a tóba, mit ütemre verten
Szorgos harkály a bükk kérgén kopog,
A nyáj a fűben elpihent, de zengőn
Még csendül egyet-egyet a kolomp.

/Ford.: Dr. Szeremley Ákos/