Páskulyné Kovács Erzsébet: Mikor a csend beszél

Éjszakai órák mélyén
mikor a csend beszél,
s csillag-virágok nyílnak
az Ég nagy mezején,

lelkem Tehozzád sóhajtva
Előtted leborul:
imádságok szava zendül
ajkamon mint a húr.

Kusza marad a gondolat,
mit mondhatok Neked?
Felzaklató, megnyugtató
közel lenni Veled.

Mégis-mégis újrakezdem,
bár el nem mondhatom:
mert sosem maradéktalan
bennem a fájdalom.

Nem változott semmi bennem,
ez fáj olyan nagyon?
Bűnös maradtam Istenem:
megszegett tilalom

az életem minden perce
és ilyenkor a csend
sokkal jobban érezteti
világodban a rend

nem hangulati alkotás
mi idővel múlik:
megmásíthatatlansága
súlya reám hullik.

- Mégis. Ha egy sóhajtásnyi
csend az enyém lehet:
a szívem, lelkem mélyéig
boldog vagyok Veled!