Páskulyné Kovács Erzsébet: Mily hatalmas vagy

Csak ragyogás, ragyogás mindenfelé,
vakít a fény.
Szemem mohón issza,
s felölelnék most mindent egyszerre
ha tudnám...
Olyan szép minden.
A fák, a virág, az illat,
s a vízre ráhullt fény,
mint százannyi csillag
verődik vissza, szerteszét:
oda, ahonnan vette kezdetét.

Nem értem, mégis hogy lehet?
A télre tavaszt hoz, az őszre telet.
S a nyár, ez a forró lüktetés,
kenyér ígérete, ha érik a vetés,
mire fogy a régi, itt van az új,
a földből nő ki csak úgy, hangtalanul.

Virágok bomlása, rügyek a fán,
harmatnak hullása fülledt éjszakán
és a természetben ezernyi csoda:
tudom, magyaráz a kémia,
de választ nem adhat.
Nem is kérdezem,
csak leborulok előtted Istenem.
Fejem meghajtom, szavam elakad:
- ki sem mondhatom
mily hatalmas vagy!