Pedro Salinas: Ha a szem érezni tudná a hangot

Ha szemem érezni tudná a hangot,
ó, mennyire látnálak téged!
Hangodnak fénye van, kápráztató fény,
a hallás fénye.
Mikor megszólalsz:
hangodtól kigyúl a tűz, a világ is,
és megtör9k a csendnek
nagy-nagy sötétje. Ó, a te szavad hó-
színű, s olyan, mint a csitri hajnal,
minden nap, mikor eljön újra hozzám.
Ha válaszod igenlő:
hatalmas öröm lobog, nyári dél van
mindenütt, még ha szemem nyitva sincsen.
Nincsen éj, ha éjszaka szólasz hozzám,
a magányosság sincs itt a szobámban,
ha testetlen hangod elér, a könnyű.
Mert hangod testet ölt. Az üres térben
megszámlálhatatlan finom alakká
születik a hangod. Hogy becsapódnak
a tégedet kereső karok-ajkak!!
És az ajkak lelke, a karok lelke
mindenfelé kutatja, mit a hangod
bűvölt: a sok-sok isteni teremtményt,

szavaid alkotását.
S a hallás fényénél, a vaksi szemnek
már láthatatlan néma égkörökben
általunk csókolózik
a két szerelmes, lángos fényeidnél,

kiknek a napjuk, éjük
te vagy, csillagfényű, napsugarú Hang.

/Ford.: Végh György/