Philip Freneau: Egy méhecskéről, ki inni akarván egy pohár borból, belefúlt

 

Te, ki patak vizét iszod,
Kinek ott a forrás, a tó.
Kósza szárny ide mért hozott?
Bacchus oly csábító?
Neked szánta e poharat?
Téged is megkínáljalak?

Vihar jött, ellen zargatott,
Darázs, vagy gébics rémített?
Harc napja, munka zaklatott?
Vagy urad nem leled?
Mindegy: jobb helyet nem találsz,
Bölcs vagy, ha e tónál leszállsz.

Légy üdvöz: köszönt e pohár,
Kedves vendég vagy itt.
Tűnjön a bú felhője már,
Szűnjenek gondjaid.
E nedű mindig hű barát,
Elmossa ember s méh baját.

Mi űzött erre, rejtelem,
S nem mondod el nekünk.
De szállj tovább jókedvűen,
Derűs búcsút vegyünk.
Röptöd legyen majd könnyedebb,
Fulánkod győztes fegyvered.

De jaj! ez óceán megöl,
Túl mohón nem ihatsz.
Itt nagyobb méh is elmerül,
Legyen hat láb magas.
"Vörös tenger, mint fáraónak,
Sírja lett" - szól a fáma rólad.

Tégy hát úgy, ahogy akarod,
Élvezd e poharat.
Majd e nedű legyen sírod,
S könnycsepp a sírirat.
Szállj be Kharónhoz, majd a kaptár
Megtudja, hogy tengerbe haltál.

/Ford.: Tábor Eszter/