Sidney Lanier: A síkságról

Jó ég! - sehol hegyek!
Kérlelhetetlenül lapos, hideg,
Kopár homokmező, lehangoló,
Amit tud, leírja egy buta szó,
És hogy fokozza kínom, ostobán
Ezt nyögi szüntelen egymás után,
Gyötör valami halk keserűség:
Mindig csak ez a kép

Semmi meglepetés,
Rejtett szépség, szemem bármerre néz:
Bozót, megbúvó völgy vagy hasadék,
Semmi vidám - ugyanaz a vidék:
A távolba vesző sok útkanyar
Remélt kedves kis katlant nem takar,
Sivár táj, az egykor vad: langy-derék -
Nem változik a kép.

Bár könnyeimen át
Látnám Georgiám hegyvonulatát
Ahol kvarckristály fénylik rózsaszín,
Hikori tör az égbe, s dombjain
Muskotály ring, a tölgy messzire vet
Árnyat, somfát sötétre festve meg,
S a páfrányok között törve utat
Csillog egy kis patak.

/Ford.: Tapfer Klára/