Szolón: Számadás

 

Abból, miért a nép szavamra összegyűlt,
mit adtam én fel, míg minden célhoz nem ért?
Tanúm legyen, ha majd itélni fogsz, Idő,
az istenek nagy és kegyelmes anyja, Gé,
a barna föld, amelyből sok jelzőkövet
kitéptem, itt is, ott is, mely leverve volt:
így lett, mi addig szolga volt, a Föld szabad.
S az istentől rendelt hazában is sokat
vezettem vissza, kit rabként hurcoltak el,
ezt jogtalan, más régi törvények szerint
adósságáért volt földönfutó, míg
Athén nyelvén többé beszélni sem tudott.
Voltak, kik itthon szenvedtek rút szolgaság
alatt, szeszélyes gazdájuk parancsait
rettegve: én szabaddá tettem őket is.
Hatalmat és jogot kibékitettem, így
mindent véghezvittem, mit elvállaltam én.
A jót s a rosszat egyazon szabály köti:
igaz törvényt írtam, mely mindenhez talál.
A kormánypálcát vette volna kézbe más,
gonosz szándékú, kincsre vágyó férfiú,
a népet meg nem tudta volna tartani.
Ha pártosokra hallgatok, ha megteszem,
mit egyikük kivánt, vagy másikuk javallt,
a városból ma hány ember hiányzanék!
Ezért kellett védnem magam mindenfelől,
s úgy járnom, mint a farkas jár ebek között.

/Ford.: Trencsényi-Waldapfel Imre/