A király születése
Különös történetről daloltak a régi
regösök. Valóban hárfa pengett, vagy csupán az északi szél süvöltött a tajtékzó
tenger fölött? Hallgassuk meg miről szólt az ének...
Angliában abban az időben Uter
király uralkodott. A királynak nem volt sem felesége, sem utóda, aki trónját
örökölhette volna. Az országban örökös háborúskodás dúlt, mert a hatalmas
földek hercegi urai szakadatlanul lázadoztak a királyi uralom ellen. Gerlois
herceg vívta a legelkeseredettebb harcot Uter királlyal. Uter azonban
megelégelte a háborút, békére áhítozott. Követeket küldött Gerlois herceghez,
és kíséretével együtt udvarába kérette, hogy megtárgyalja vele a béke
feltételeit.
Gerlois elindult a királyi várba.
Magával vitte gyönyörű asszonyát, Ygernét is. Nem volt a hercegné szépségéhez
hasonló egész Anglia földjén.
Amint Uter megpillantotta Ygernét,
szívében felébredt a szerelem. Ygerne megérezte a király szenvedélyét, és
rémülten könyörgött urának, vigye sietve haza, nehogy csorba essék a
becsületén. Gerlois hallgatott asszonyára, és kíséretével együtt nagy titokban
elmenekült Uter várából.
Gerlois ezután bezárkózott terrabili
erődítményébe, Ygernét pedig, hogy megkímélje a harc viszontagságaitól, egyik
távoli kastélyában, Tintagilban helyezte el. Uter pedig körülzáratta Terrabil
várát erős seregével, és ostromolni kezdte. Alig múlt el néhány nap, a királyt
rettenetes gyengeség lepte meg. Szinte minden óra újabb szenvedést hozott szerelme,
Ygerne nélkül. Sátrába hívatta Merlint, a híres varázslót, és így szólt hozzá:
- Segítened kell rajtam, mert
elemészt a szerelem tüze.
- Uram király - felelte Merlin -,
Ygerne a tiéd lesz, és fiúgyermeket szül neked. De tégy fogadalmat, hogy rám
bízod a gyermek nevelését. Egykor híres és hatalmas király lesz belőle.
Uter megesküdött a varázslónak,
Merlin elmormolta bűbájos igéit - és csodák-csodája, Uter király felöltötte
Gerlois alakját. Merlin így szólt:
- Most menj el Tintagil várába. Ott
találod Ygernét, és semmi sem áll szerelmed útjában!
Miközben Uter Tintagil vára felé
lovagolt, Gerlois hadai élén kitört az ostromlott várból. Elszántan rontott
egymásra a két csapat. Uter lovagjai megsemmisítették ellenfeleiket. Maga
Gerlois herceg is holtan maradt a csatamezőn.
Ygerne abban a hitben, hogy férje
érkezett, örömmel fogadta elvarázsolt látogatóját. Uter magához ölelte az
áhított asszonyt, és boldog éjszakát töltött az oldalán. Midőn később Ygerne
értesült Gerlois haláláról, azon tűnődött, vajon a képzelete játszott-e vele,
vagy valami bűbájnak esett áldozatul. Miután Gerlois herceget eltemették, Uter
elfoglalta várait, és nőül vette az özvegyen maradt hercegasszonyt.
Telt-múlt az idő, és Ygerne érezte,
hogy szíve alatt kicsiny magzat növekedik. A gyermeket Arturnak keresztelték.
Nem sokkal a fiú születése után megjelent Merlin, és kérte Uter királyt, váltsa
be ígéretét. A király állta szavát. Merlin Galliába vitte a kicsi Arturt, s ott
Gallia hercegének, Hektornak gondjaira bízta. A gyermek délceg ifjúvá serdült,
és kopjavetésben, bajvívásban, lovaglásban kivált a legkiválóbbak közül is.
Közben Uter király egyre-másra vívta
küzdelmét a háborgó főurakkal. Végül Szent Albans mellett egy véres ütközetben
sikerült levernie az ellenséges sereget, de ő maga is halálos sebet kapott.
Magához hívatta Merlint, és így szólt:
- Gyermekemet a te gondjaidra
bíztam. Halálos ágyamról küldöm néki áldásomat. Utolsó óhajom az, hogy bátor és
igazságos uralkodó váljék belőle.
Uter király halála után még jobban
fellángolt az ellenségeskedés Anglia főurai között. Mindegyikük szerette volna
megkaparintani a trónt. Canterbury érseke - hogy a további vérontást
megakadályozza - karácsony napján királyválasztásra hívta Londonba a
főnemeseket. A lovagokat az érseki templom udvarán egy csodálatos jelenség
ejtette ámulatba. Hófehér márványtömb magaslott az ódon falak mentén. Közepébe
ismeretlen kezek hatalmas acél üllőt ágyaztak. Az üllőből díszes kard meredt
elő. Pengéjén ez az aranybetűs felirat volt olvasható: "Aki e kardot az
üllőből kiemeli, Isten kegyelméből az lesz Anglia királya."
A trónusért versengő nemesek
megkísérelték kirántani a kardot acélbölcsőjéből. De hiába verejtékeztek, a
kard meg sem moccant.
Újesztendő napján Hektor herceg is
Londonba érkezett, fia, Keye herceg, és nevelt fia, Artur kíséretében. Úgy
esett, hogy éppen ez időre bajvívótornát hirdettek. A tornára menet Keye herceg
észrevette, hogy elfeledte felkötni kardját. Artur vállalkozott rá, hogy visszamegy
érte. Szállásukat azonban zárva találta. A templomhoz érve megpillantotta az
üllőbe szorított kardot. Habozás nélkül odalépett, és egyetlen rántással
kiemelte a fegyvert acélágyából. Amidőn átnyújtotta Keye hercegnek, az ifjú
csodálkozva forgatta, és örömmel mutatta atyjának. Hektor azonnal felismerte a
csodás jószágot.
- Hogyan jutottál e kardhoz? -
kérdezte fiát.
- Artur testvéremtől kaptam e
pillanatban.
Hektor herceg ekkor neveltfiához
fordult:
- Vezess el fiam oda, ahol e kardot
szerezted!
Artur az üllő elé állt, belédöfte a
pengét, és senki emberfia nem tudta többé onnan kimozdítani. Hektor herceg és a
többi lovag térdet hajtott az ifjú előtt, és így kiáltottak:
- Isten akarata teljesült! Éljen a
király!
Az egybegyűlt nemesek néhány hét
múlva királlyá koronázták az ifjú Arturt. De az országban még számos főúr nem
ismerte el a királyi hatalmat, és az új uralkodónak sok éven át csatáznia
kellett, amíg végül valamennyi ellensége fejet hajtott legyőzhetetlen kardja,
az Excalibur előtt. Elég volt kirántania a vakító pengét, s a támadók máris
fejvesztetten menekültek.
Midőn Artur legyőzte egyik
ellenfelét, Lot herceget, a herceg békéért esengett, és hitvesét küldte
követségbe a király udvarába. A hercegnő messze földön híres volt páratlan
szépségéről, és most maga is igyekezett, hogy az ifjú király szívében az
asszonyi báj is egyengesse a béke útját. Arturt elbűvölte a fekete szempár, az
aranyos hajzuhatag, a sudár termet: és hódolata nem maradt viszonzás nélkül.
Szerelmük gyümölcseként az asszony fiút szült. Ez a gyermek, kinek neve Mordred
lett, bűnben fogamzott, és később maga is bűn forrásává lett.
Artur egyszer szarvast űzött az
erdőn, s egy ösvényen bánatos gyermekkel találkozott. A király megállította
lovát, és így szólt:
Miért vagy oly szomorú, fiam?
- Temiattad, király! Mert én ismerem
nemcsak a múltadat, hanem a jövődet is.
- Hazugság! - kiáltotta Artur. -
Hogyan ismerhetnéd a múltamat, hiszen alig bújtál ki a pólyából?!
Ezzel megsarkantyúzta lovát, és
elvágtatott. Ám alig haladt néhány lépést, ősz férfiú jelent meg előtte. Az agg
ily szavakkal szólította meg a királyt:
- Miért vagy oly gondterhelt , uram?
- Egy hazugságon tűnődöm. Az imént
találkoztam egy gyermekkel, és ő hitványul azt hazudta, hogy ismeri a múltamat
és a jövőmet.
- A fiú igazat mondott, király. Ha
türelemmel meghallgatod, még többet is hallhattál volna. Nevem Merlin, a
varázsló, s az előbb én jelentem meg előtted gyermek alakjában. Tudd meg,
Artur, nagy bűnt követtél el, s ezért még lakolnod kell. Lot herceg hitvese,
akivel bűnös szerelmet folytattál, saját féltestvéred. A te apád nem Hektor,
hanem Uter király, anyád pedig Ygerne. Lot hitvese, Bellicent hercegnő pedig
Ygerne első nászából született, tehát féltestvéred. Vétkeztél Isten törvénye
ellen, büntetését sem kerülheted el.
Így szólt a varázsló, és meg sem
várva a király válaszát, csavart egyet gyűrűjén, és máris tovatűnt. Artur
visszafordította lovát, és kétségektől gyötörve ügetett palotája felé.
/Ford.: Román József/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése