W. E. Henley: I. M. Margaritae sorori

 

Kései pacsirta csattog a nyugodt égből:
s nyugat felől,
ahol, napi munkája végén,
elégedetten lézeng még a Nap,
fény hull a régi, szürke városra,
sugaras és derüs özön,
ragyogó béke.

Rózsaszin-arany ködben
gomolyog felfelé a füst. Csavarulatai
villognak, cserélődnek. A völgyben
árnyak nőnek. A pacsirta tovább zeng. A Nap,
áldásadását befejezve,
lemerűl, és a sötétedő levegő
borzongva súgja, hogy jön a győzelmes éj -
a csillaguszályos éj
és nagy adománya, az álom.

Így muljak el!
Munkám végén, mikor letelt a nap,
bérem a zsebemben és szivemben
egy kései pacsirta dala:
hadd öltözzem majd igy a csöndes nyugatba,
tündöklő és derűs alkonyodba,
óh Halál.

/Ford.: Szabó Lőrinc/