William Cullen Bryant: A bojtos tárnicshoz

 

Virulsz, harmattól fényesen,
S kéken, amilyen kék a menny,
Mikor győztes fény járja át
Halkan a metsző éjszakát.

Nem jössz, az ibolya mikor
Rejtett forrás fölé hajol,
Vagy a bíbor harangvirág
Poszátafészken hajlik át.

Sokára jössz, magadba, már
Tar fák közé, hol nincs madár,
Rövid napok, s fagy mondja el:
A vén év vége már közel.

Bojtjain át nyugodt szemed
Az égre akkor felveted,
És kék, oly kék, mintha az ég
Faláról hullott volna épp.

Szeretném, annak idején,
A szivemben lakó remény,
Ha halál-órám már közel,
Épp így nézne a mennybe fel.

/Ford.: Kappanyos András/