Zaharia Stancu: E táj növelt föl

E táj növelt föl engem, mint szőlőt s pipacsot,
s mint fűszálon, ragyog még pillám alatt a harmat.

Háncskürtjük fújva, bottal kezükben, izmos ősök
juhaik hószín gyapjas nyáját, gyors lábú ménest
s szelíden legelésző csordáik itt terelték.
Kongó kádjait őrző présház tövében
mesélgettek a tűznél, ha elcsitult a méhes.

A rét, gyümölcsös, szőlő ezért kedves nekem,
ezért a szürke erdő, méhek, ökrök - csikók is,
míg szellemként suhannak deres kukoricás közt...

/Ford.: Szemlér Ferenc/