Zaharia Stancu: Ének a ködben

 

Utunkba sötét fák állnak itt.
Füstként remegnek vak árnyaik.

Gonosz, néma félsz veti ránk magát.
Csillag, vagy tán vihar, űz a világon át.

Összefogózunk. Szót váltunk. Sosem
tudjuk: mi csalunk-e, vagy a szerelem.

Ballagtunk egykor, s lángolt a hajnali fény.
Most botlunk köd-erdők övezetén...

Vagy tán az életünk peremén...

/Ford.: Szemlér Ferenc/