Zaharia Stancu: Napsütött kurjantás

Szememben nap, teli kalász kezemben.
A föld útjain titkon tévedezve,
minden ösvény az ég felé vezet...

Kasokból rajban kelnek útra méhek,
virágos rétről mézet hordanak.
Hol száll a lepke? Milyen virradat
lángját szívta, hogy ez most engem éget?

Ki járt a páston, erdőn? És a sok
harmattal., hanggal ki lepett meg engem?
Ki a hold megtört csendjével, sasok
szárnyalásával hegyi végtelenben?
Milyen csoda, milyen varázslat adhat
testemnek álmot bűbájaival?
S bár napsütött kurjantás, puszta dal
vagyok, bennem mily források fakadnak?

Életemben lüktet a föld maga.
Mint nagy folyón lépdelek át a léten.
Az égbolté vagyok, mint csillaga.
S mint búzakéve, a rögé egészen.

/Ford.: Szemlér Ferenc/