Zaharia Stancu: Őszi dal

Halántékomon hó fehérlik,
ujjam csak mintha nyúlna, vékonyodna.
De a rózsa ősszel is rózsa,
s egy-két késett virága még nyit.

Lassan olvad a húsom, mint tavaszra
a hó sürgető nap tüzében.
Ha sebten közeleg is éjem,
fürgén villog még kezemben a szablya.

Sűrűn ugattak s martak meg ebek,
testük elnyelte a föld nyirkos mélye.
Szél sodorta a világ peremére
agg erdőkből a levelet.

Koszos, csipás eb ugat egyre még,
kemény botomat utána vetem.
Kígyót nem tartok keblemen,
kővel zúzom széjjel fejét.

Vén a mi napunk, de ez is nap.
Ha békán is, páncél a teknő.
A virágok sarja is megnő.
S körüllebeg minket az illat.

/Ford.: Szemlér Ferenc/