A zöld gyepes domboldalon
egy rózsatő nőtt egymagában:
de szél támadt az éjszakában
s táncolni hívta szilajon.
Előbb a lomb közé hatolt,
szelíden suttogott, dorombolt,
minden vágyát elmondta volt,
sóhajtozott, sóhajtozott ott.
Sóhajtozott, sóhajtozott ott...
Hószínű rózsakelyheket
mosolyra késztetett a harmat,
bennük a tavaszos fuvallat
édes sejtést remegetett.
Megannyi kárneváli árny,
bársony-puhán csak rengetőztek,
báli ruhában valahány,
s a szellő csókolgatta őket,
s a szellő csókolgatta őket.
Fürdette testük égi fény,
áztak a hold ezüst vizében,
s áltatva és csábítva szépen
elkapta őket könnyedén,
csak suttogott édesdeden,
és vitte-vitte már a szellő,
s forgatta őket sebesen
az egyre gyorsuló keringő,
az egyre gyorsuló keringő.
/Ford.: Jékely Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése