Benedek Elek: Házasodik a daru

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egy rengeteg nádas. Rengeteg nádas két szélén egy-egy kis ház. Az egyikben lakott egy daru egymagában, a másikban egy vadkacsa, az is egymagában. Bizony egymagában, nagy szomorúságában.

Egyszer mit gondol, mit nem, azt mondja magában a daru, s ahogy gondolta, úgy el is krúgatta:

- Hej, szegény világ, vetett ágy! Sem apám, sem anyám, e világon senkim sincsen. Pipadohányt sem ér az ilyen élet. Folyton unatkozom, sosem mulatozom, én bizony megházasodom!

Sokat nem teketóriázott, kicsípte magát kényesen, s elindult egyenesen a nádas túlsó szélére, a vadkacsa kicsi házához, ottan be is kopogtatott:

- Itthon van-e, kácsa nagysád?

- Itthon vagyok, daru úrfi!

- Eljönnél-e hozzám feleségnek?

- Dehogy mennék, daru úrfi. Hosszú a kend lába szára, annál kurtább ám a szárnya. Még megjárná a menése, de lassú a repülése. Ugyan bizony, mit gondoltál, mikor hazul elindultál? Hogyha hozzád mennék, nem volna mit ennék. Fel is út, le is út - arra van a gyalogút!

Hazament nagy búsan a hosszú lábú daru, hullott a könnye, mint a záporeső. Ilyen csúfság nem esett még véle. Hogy ő ezt túlélje! De amint elment a hosszú lábú daru, gondolkozni kezdett a kácsa:

"Ejnye, ejnye, de nagy bolond voltam, hogy a darut kicsúfoltam! Hát élet az én életem? Dehogy élet, ez nem élet. Hej, nincs nagyobb szomorúság, mint az egyedülvalóság!"

Mit gondolt, mit nem, elment a daru házához, szégyenkezve beállított hozzá, s mondotta nagy szemérmesen:

- Daru úrfi, itt vagyok, ragyogok, s ha úgy tetszik, örökre itt maradok!

- Igen? - felelt a daru úrfi. - Jó lesz továbbigazodni, nem akarok házasodni!

Hej, istenem, megtartóm, hová lett a sótartóm! Kitámolygott nagy szégyenkezve kácsa nagysága! Csoda, hogy el nem süllyedt szégyenletében, még csudább, hogy meg nem pukkadt mérgében. Egész úton így kesergett magában: "Nekem ugyan megesett, a szemem majd kiesett - háp, háp, háp! Megcsúfolt a hosszú láb!"

De még tán haza sem ért a kácsa, daru úrfi vakarta a füle tövét ( nem a másét, de az övét!). "Ej, de milyen bolond voltam, hogy a kölcsönt visszaadtam. Itt volt a jó alkalom, s most ölhet az unalom!"

Nosza uccu, szedte-vette, lábát nyaka közé vette, meg sem állott odáig, kácsa nagysám házáig. Kopogtatott jó hangosan, beállított nagy gangosan, s mondta, amint következik:

- Kácsa nagysám, bolond voltam. A dolgot jól megfontoltam. Ha úgy tetszik, kis angyalom, legyen meg a lakodalom!

- Ugyan úgy-e? - szólt a kácsa gúnyosan.- Elvennél bizonyosan? Ó, de szép, de szép, eszem azt a kis eszét! Fel is út, le is út - arra van a gyalogút!

Mit tehetett daru úrfi? Szégyenkezve, leforrázva elkullogott, s keservesen krúgott: "Krú,krú, krú, jaj nekem! Bánat az én életem!"

Mondjam tovább, nem mondjam? Alig ért haza, kácsa nagysám a dolgot ismét meggondolta, megfontolta, meghányta-vetette, magát rendbe szedte, s meg sem állott odáig, daru úrfi házáig.

- Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok! - kopogtatott be.

De daru úrfi visszavágott:

- Szurok, murok, petrezselyem, a házasság veszedelem. Inkább az unalom, nem lesz lakodalom!

Mondjam tovább, ne mondjam?

Így megyen ez napról napra, hétről hétre, évről évre, daru a kácsához, kácsa a daruhoz, folyton járnak, áznak-fáznak, öli őket az unalom, mégsem leszen lakodalom!