Maga elé rendelte valamennyit, s egy-egy pár szemet ragasztott a homlokukra. Jöttek az állatok, tisztelettudón hódoltak a Teremtőnek, s köszönték nagyon, hogy látóvá tette őket.
Utolsónak érkezett a rák. Köszönés nélkül állt be a sor végére.
- Te hol mászkáltál eddig? - vonta kérdőre az Úr.
- Tettem a dolgom! - vetette oda foghegyről a rák. - Az ollómat köszörültem!
Sorra kerítvén, az Úr a maradék utolsó szempárt kínálta oda neki. A rák megtapogatta az ollójával, aztán visszaadta.
- Ilyen ocsmány szemeket nemhogy a homlokomra nem engednék felragasztani, de a hátamra sem!
Azzal hátat fordított.
Az Úristen jó előre eltervezte, hogy minden teremtményét megajándékozza egy pár szemmel. Nem tehetett kivételt a rákkal sem.
Utána ment, s a maradék szempárt ráragasztotta. Oda, ahol érte - a hátsó felére.
Ember, állat azóta is elöl, a homlokán viseli a szemét. Kivéve a rákot.
Ő az ülepén.
/Ford.: Petrovácz István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése