1
Ó, virágjában letört szépség,
a sír nagy kövét rád ne vessék,
de kora tavaszi rózsa szórja
dús szirmait fűtakaródra,
s érezd a ciprus gyöngéd reszketését:
2
Arrébb foly egy szép kék patak,
a Gyász feje majd ott lehorgad,
töprengve álomsúly alatt
ott meg-megállva lopakodhat:
a Bohóc, mintha fölverné a holtat!
3
Gyerünk! Hiába könnyeink,
a halál süket a panaszra:
Ez orvosolja talán a kínt?
A sírás görcsét lelohasztja?
Te is - ki mondod, hogy feledjek,
ólmos könnyét törlöd szemednek.
/Ford.: Orbán Ottó/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése