J. W. Goethe: Üdvözült vágy

 

Csak a bölcsnek - igaz ének
tömeget csak gúnyra csábit -
hirdetem, hogy szent az élet,
amely lánghalálra vágyik.

Nászok hűlő gyönyöréből,
mely téged, mely veled nemzett,
idegen érintkezés tör
rád a csöndes gyertya mellett.

Nem fog többé földi létbe
beárnyékoló sötétség,
és felsőbb szeretkezésre
sodor uj vágy, uj reménység.

Semmi nem köt, semmi korlát,
szállsz a célra, elbüvölt,
hogy magadat, fényre sóvár
lepke, végül lángba öld.

S míg nem érzed, hogy ez a
"Halj és támadj föl!" áthat,
csetlő-botló, bús fia
vagy csak a világnak.

/Ford.: Szabó Lőrinc/