Dengi János: Elszakasztva

 

Oda vagy te, édes, oda vagy te végkép!
Fakadó üdvünket bimbóba' letépték:
Alig forrott össze szerelemben ajkunk:
Máris elszakasztva, egymásért sohajtunk.

Óh, ha hűtlenségtől voln' szivem leverve,
Nem volna oly fájó, égető keserve!
De mikor szivedben én birom a mennyet:
Jaj, vigaszt keresni hova, merre menjek?

Szeretetből, jóból, mindenből kizártan,
E szivet kerestem, ezt a szivet vártam:
S most, hogy kimerülve végre reá leltem:
Most szakadsz el tőlem, boldogságom, lelkem!

Te az oka nem vagy, tudom én jól, értem:
A szived szakad meg teneked is értem:
És az én sorsomnak átka, rendelése,
Hogy a boldogságban sose legyen része.

Hiába szeretlek, hiába szeretsz te:
Sziveink közé állt végzetem keresztje:
Azért az egy perczért hosszu kínnal büntet,
Összetöri szívünk, összetör bennünket.

Mert a csillagokban rég meg van az írva,
Hogy szívem az üdvöt csak várja, ne birja:
S ha talán elérné egy percznyi időre:
Mindörökre akkor szakadjon el tőle!

Hiába remény itt, vigasz is hiába!
Nem mosolyg üdv ránk várásunk dijába.
Ha össze is jönnék még valaha véled,
Elmossa szerelmed' az idő, az élet!

Tiltakozó arczod' könnyed ne locsolja,
Te az oka nem lész, ez az élet sorja!
Változik itt minden gyorsan, szakadatlan -
Hej, csak az én sorsom, ez a változatlan!